Anya

"Semmi baj, Anya, fog ez menni. Van már teje Anya? Anya, kapott már fájdalom csillapítót?"

Nem, nem a gyerekünk hív először anyának, nem is a férjünk (amitől megboldogult lánykoromban előre kirázott a hideg), hanem a csecsemős nővérek. Ott nincsenek személyek, nevek és identitások, még csak számok sem (na jó 108-as szoba 3-as ágy talán) - a tested 9 hónapos maratonja után, aminek a végén nyomtál egy 12 órás sprintet, kapod meg ezt a ... jelzőt? új nevet?

Először azt gondoltam, lustaság részükről. Vagy egyszerűen a realitás - ennyi nőnek a nevét megjegyezni, akik 3 napra pottyannak be, majd tűnnek el örökre az életükből lehetetlen. Most már azt gondolom pszichológia.

Én is tudtam, csak nem sejtettem (Oszkár c. film kedvenc aranyköpése), hogy én anya leszek. Most, hogy 3 hónapos Kókuszka kezdem el érezni. Eddig a Spektrumot néztem élőben.

A testi lelki változások világháborúja zajlott, földrészek mozdultak meg bennem a szűk és a tág családi körben is, új reflektorok kapcsoltak be a színpad fölött és ezzel új fókuszpontok és eddig ismeretlen hosszú árnyak jelentek meg. És szerettem őt. Már az első perctől, az első ultrahangképen kirajzolódó pötty korától fogva. És mindent vihetett: pocakbőrt, ciciket, alvásidőt - övé. De nem anyának éreztem magam.

Ma már igen. 3 hónappal az ő születése után megszületett az anya is:)

Aki nem fél a feladatától és nem azért úszik, mert belelökték a vízbe, hanem mert szeret úszni. A kisfiával és a férjével.